Frank irodája

-Koffeinfüggő!
-Maradj már veszteg, nem tudom kiről be… -de a kezemben tartott bögre, és benne a kiskanál csilingelése akaratlanul is elárulta mindenkinek a környéken, aki hallotta, hogy igen, megint kávézom.
-Nem Te uralkodsz a kávé fölött, hanem az uralkodik feletted. -közölte újra Jev.
-Igen, ez a koffeinfüggés egy másik megfogalmazása. Nagyon ügyes vagy, hogy ilyen sokféleképpen ki tudod fejezni magad, nem szeretnél egy retorika szakkört elkezdeni? -folytattam az élcelődést, ha már ő egyszer elkezdte.
-Nem tudod, kinek az irodájára igaz az állítás, hogy az egy főre jutó kávéfőzők száma három?!
-Tulajdonképpen öt, mert kettőt még sosem mutattam meg, és ott, az alsó szekrényben laknak, ők a tartalékok. -mutattam a sarokba a kiskanállal. Kollégám csak egy fáradt szemforgatással reagált, majd találkozott a tekintetünk és a katasztrófák vagyunk-féle közös nevetésbe fulladt a civakodásunk.
Ez tipikus jele annak, hogyha valakivel tényleg jóban vagyok, és órák óta együtt dolgozunk valami fárasztó dolgon. Jev az az ember volt, akivel már-már nevetséges szintű oltogatásokba lehetett bonyolódni, hogy aztán egészségesen kinevessük egymást, csak hogy fellélegezzen a agyunk pár percre.
-Ez még mindig iszonyúan sok pályázat. -csóváltam a fejem, miközben egy pálcaintéssel végigprögrettem a maradék, elolvasásra váró halmot, és kissé összébb rendezgettem a kizárt, talán, gyöngyszemek és esélyes kategóriákat, amikbe minden diák írását egyesével besoroltunk. Még csak a cserediák-pályázati időszak első pár napjában jártunk, de máris rengeteg írást adtak le, amiben amellett érvelnek, hogy miért is szeretnének részt venni rajta.  
-Ma odajött hozzám David, hogy segítsek neki. Tudod, az a harmadéves wampusos kissrác. Nagy kviddicsező, de nem egy észkombájn, ráadásul figyelemzavaros is. Nem értem, miért akarna kimenni a Roxiba. Ő tipikusan az, akinek akkor teszünk a legjobbat, ha biztosítjuk neki az állandóságot. Itt itthon van, fix, jól ismert órák, a szokott időkben kviddicsedzés, ennyi.
-Hát, jó kérdés. Nem tudom, milyen barátok veszik körül, de nem túl állandó társaság, mert máskülönben meg tudtam volna jegyezni. -véltem.
-Gondolom utánad is futkorásztak, hogy rákérdezzenek arra, amit nyilvánvalóan leírtunk a hirdetésben. -tippelte be.
-Hát, akadt pár kicsi. Segítséget kértek volna a megíráshoz, de aztán elmagyaráztam, hogy ez egyáltalán nem lenne fair, hiszen részben nekem is kell döntenem abban, hogy kiké a legjobbak.
-Néha úgy érzem, anyjuk helyett anyja vagyok soknak… A minap nekem kellett elmagyaráznom a negyedéves Chloenak, hogy miért lett egyszer csak véres a bugyija egy éjjel…
A fáradtság olyan szintjén álltunk már mindketten, hogy illetlen vihogásban törtünk ki.
-Na látod, lassan megtapasztalod a Horned Serpent házvezetőségének minden rejtett szépségét. -állapítottam meg fejcsóválva.
Ismét elmerültünk az irományokban, de csak pár perc erejéig terjedt a figyelmünk kapacitása. Ez van, ha harmadik órája egyhuzamban koncentrál egy konkrét dologra az ember.
-Ezt hallgasd: kíváncsi vagyok a Roxfort ósdibb jellegű kinézetére és működésére, és természetesen a híres igazgatónőre, McGalagony professzorra. -olvasta fel, de a mondat vége már röhögésbe fulladt. -Ezt Roy írta, biztosan tudod ki. Annyira látom magam előtt a gyereket, ahogy mondja…
-Te híreszteled, hogy ósdi a Roxi, vagy honnan veszik? -kérdeztem, miután én is kellőképpen kiröhögtem magam.
-Én aztán nem. -védekezett. -Szerintem a főnök túlságosan nyomatta mostanában azt a dumát a rendezvényeken, hogy az Ilvermorny a legmodernebb iskolává vált az elmúlt évtizedben, és ezt mindenki becsülje meg, bla-bla-bla. Jer… Jermaine Stoermer? Ezt meg mire véljem? -döbbent le hirtelen Jev, ahogy a következő pályázat után nyúlt.
-Még nagyobbat fogsz nézni, ha szembejön veled a komplett Fogszakkör-bandatagok pályázatai. -és valóban még lesújtottabb pillantással meredt rám a fiú.  -Látod, ez a szépsége az egésznek. A legzárkózottabb személyiségek is kinyílnak.
-Vagy épp kapva kapnak az alkalmon, hogy valahogyan kifejezzék az irántad érzett rajongásukat. -viccelődött, amit én egy papírgalacsin hozzávágásal jutalmaztam.
-De most nem viccből, komolyan! Nem tűnt még fel, hogy a sakk-klubosok úgy csüngnek rajtad, mint egy szupersztáron?
-Haver, ezt Te is emondhatod magaról és a kis szakácsaidról. -nyugtáztam, és valóban, a saját szememmel győződtem meg erről az elmúlt hetek szakkörein, amikor beugrottam segíteni.
-De ha már itt álmuldoztál Jerryn, akkor szólok neked is, mint néhány másik nagyszájú nebulónak is, hogy rosszul ítéled meg a srácot. Tudom, nem a te házad, nem kell annyira ismerned. De mindenki, aki a neve miatt rögtön egy elkényeztetett, minden elől elbújó kis szerencsétlenségnek ítéli, hatalmasat téved. Én sakkon jól megismertem, és nagyon értékes személyiségnek tartom. Ritkaság.
Jeven látszott, hogy valóban elkomolyodik és kissé meg is lepődik.
-Olvasd el, mit írt, szerintem nem fogsz benne csalódni. -javasoltam látatlanban, hiszen az én kezembe még nem került a pályázata.
-Azt a robbantóját… Nem tudom, hogy bármelyikünk is tudott-e volna hasonlót rittyenteni. Magasan kiemelkedik az eddigi hetedévesek munkái közül.
-Érzékeny, művelt, és jó meglátásokkal teli? -tippeltem be. Jev hevesen bólogatott, és le sem tudta szakítani a tekintetét a diplomatikus, enyhén dőlt betűkkel írt szövegről.
Körülbelül fél óra telt el, mikor végre  az utolsó papír után is nyúltam és a talán szekcióban landoltattam.
-Na, a nehezén túl vagyunk. -sóhajtottam fel. A többieknek már nem kell a tényleg ócskákon átrágniuk magukat. -nyúltam volna ismét a kávékiöntőért, de Jev nemes egyszerűséggel a kezemre csapott, nem is túl gyengén.
-Áu! Te mit képzelsz magadról? -körülbelül olyan fejem lehetett, mint egy dühös macskának, akinek a farkára léptek.
-Nem iszol többet, akármire is készülsz ma még. Itt van este tizenegy óra, remélem nem további papírmunkán jár az eszed!
-Hát, ami azt illeti, ott vannak azok az ilvermorningos…
-Nem érdekel, ezt most megtiltom és kész. Még csak kedd van, és pénteken van Ilvermorning.
-Jó, jó, megadom magam! -emeltem fel a kezeimet, jelezvén, hogy legyen meg az ő akarata, és hagyom mára a próbacikkek bogarászását.
-Köszönöm a vérnyomásod nevében is. Jó éjt, bár holnap úgyis jön még egy kupaccal. -kifelé menet az este folyamán lefőzött kávét megragadta, és kilöttyintette a csapba, amire ösztönösen feljajdultam.
Nincs más választásom, mint tényleg eltenni magam holnapra. Leglaább kevésbé leszek zombi reggel, mint amúgy szoktam.

-Oké, tehát. Még egyvalami maradt, ez az én fejemből pattant ki, lehet, hogy kicsit elhamarkodott ötlet, de azért szeretném ismertetni veletek. Kíváncsi vagyok a véleményetekre. -zavartan kevergettem a kávét. -Szerintem sokat dobna a színvonalunkon egy jó kis cserediákprogram. -az itt önkéntlenül is kialakult hatásszünetben szétküldtem a levegőbe pár kis cetlit, amin egy próbahirdetés volt, csak úgy sebtében szerkesztettem meg ma délután:

A konkrétumokhoz nem ragaszkodom, ez most csak egy példa, hogy átlássátok, mit akarok nagyjából. -tettem hozzá kissé riadtan, ugyanis mindenki elmélyülten meredt a papírkákra, amit nem tudtam mire vélni. Néhányan összesúgtak, ami megint kissé megrémített, de próbáltam nem mutatni.
-Szerintem ez zseniális! Egyszerű és zseniális. Nem kell ezt túlbonyolítani. Engem meggyőztél! -közölte Sally, ami eléggé meglepett, mert nem pont tőle vártam az első reakciót, de nagy kő esett le a szívemről. Erre már a többiek is felbátorodtak, és többen kezdtek el egyszerre beszélni.
-Én is úgy gondolom, hogy ez így, ahogy megírtad, teljesen korrekt. Már csak a Roxfort beleegyezése kell, de szerintem abszolút együttműködőek lesznek.
Többen is elkezdtek kérdésekkel bombázni, de mivel nem tudtam senkire teljes mértékben odafigyelni, legszívesebben a kávésbögrém mögé bújva megvártam volna, amíg lehiggad mindenki, és külön-külön megkérdezik, amit akarnak. Jev észrevette a szituációt, így egyetlen hangos füttyentéssel csöndet teremtett.
-Igen, köszi. -lélegeztem fel. -Egyesével. Joe? -fordultam a Pukwudgie házvezetőjéhez.
-Más iskolák is játszanak szerinted? -a férfi kérdését jogosnak tartottam, hiszen ha jól emlékszem, ő például brazil származású, és biztos lázba hozná a tény, hogyha a Castelobruxoval is menne egy cserebere.
-Természetesen, tervezem felvenni a kapcsolatot az összes varázslósulival a jövőben, de először ki kell tapasztalnunk, hogy mekkora az érdeklődés.
Még akadt néhány kérdés a tanulás megoldásával kapcsolatban, de szerencsére mindenre tudtam kapásból megoldást javasolni. Jev lelkesen jegyzetelt mellettem, aminek szerintem még hálás leszek a jövőben, mert az izgatottságban azt se tudtam, mire mit vágtam rá.
-Menjenek ki ezek a plakátok minél előbb! -adta ki ellentmondást nem tűrően az ítéletet Mrs Milford, aki az egyik legidősebb és legtapasztaltabb tanárunk és szabadidős szervezőnk, és mindig mindenben kimondja a véleményét, ha kell, akár csípősebben is, így ez a megnyilvánulása abszolút megnyugtatott. (Mellesleg hajlamos volt mindenkit közülünk a gyerekeként kezelni, aminek az általános korkülönbség miatt volt alapja, de gyakran bosszantó volt.)  -Holnap reggel megbeszélheted Minervával, de ha akadékoskodna, add át, és megoldom! -közölte a szokásos határozottságával.
-Köszönöm, nagyon jól esik hogy támogattok. Akkor az első Ilvermornys Cserediákprogramunkra! -emeltem ünnepélyesen a magasba a bögrémet.

-Ja, hát igen, szóval azt tapasztaltuk Frankkel, hogy idén nagyot ugrott a főzőszakkör népszerűsége, így elgondolkodtunk abban az opcióban, hogy két részre szednénk őket. Vagy kor szerint, vagy tudásszint alapján, bár azért alapvetően majdnem ugyanaz lenne a végeredmény. Van valakinek ellenvetése? -egyelőre egyöntetű fejrázásokat láttam csak.
-Időpontilag hogy állunk? -tette fel a legkardinálisabb kérdést Frank, és hátrapördült a forgós székében, hogy egy pálcaintéssel a mögötte terpeszkedő hatalmas táblára varázsolja az aktuális délutáni időbeosztást, ami egy kissé komplikáltnak tűnő táblázat volt, és helyszín valamint időtartam szerint az összes szakkört volt hivatott átláthatóan (?) ábrázolni. A zavaros rubrikák és Frank igencsak alternatív kézírása ismét zavart hebegésre késztetett, így inkább átvette a szót.
-Tegyük fel, hogy a nagyoknak marad az eredeti, és a kicsinek meg legyen… Szerda hattól nyolcig?
-Kviddicsedzés a Birdöknek! -rikkantotta be Sally, egy szintén fiatal és ambiciózus tanárunk, aki a sportórák többségét és a kviddicset összefogta. Nem volt vele semmi gond, de ha a saját dolgairól volt szó, kissé hevesebben védte őket, mint az indokolt lenne.
-Oké, akkor… Kedden nem lehet nagyon korán, mert látom, hogy a harmadéveseknek valami érthetetlen oknál fogva kettőig is kötelező órák vannak, aztán színjátszó, aztán sakk…
-Legrosszabb esetben vasárnap kora este? -vetette fel valaki.
-Nagyon jó ötlet, akkor a kicsiknek már amúgy is valami kikapcsoló dologra van szükségük, ami nem a tananyag… -mutatott rá a praktikus oldalára Frank.
Pár perc további egyezkedés után megszülettek a Főzőszakkör-Kicsiknek és Főzőszakkör-Nagyoknak elnevezésű téglalapok a gigantikus táblázatban.
Valaki rákérdezett az Ilvermorning állapotára, Frank köszönte, hogy jól van, minden megy a megfelelő módon. A hirtelen beállt csend viszont adta magát, hogy előhozakodjon az eddig csak előttem feltárt ötletével, a cserediákos mókával.
-Én megismétlem ezt a kávét, még valaki? -kérdezte időhúzás céljából, miközben odalegyintett a pálcájával a szoba másik felében levő kávéfőző felé, hogy a bögréjét elröptesse a géphez, de úgy döntöttem, én is csatlakoztatom a sajátomat.

Nehogy azt higgye bárki is, hogy egy tanárokkal teli helyiségbe belépni bármilyen tekintetben más, mintha egy zsibongó gyerekekkel teli osztályba mennél. Bár a saját irodámról lévén szó, amikor leültem a székembe, és relatíve hangosan az asztalra csaptam a forró kávéval teli bögrémet, elhalkult az alapzaj, de még a csendtől messze volt.
-Tehát, a mai referáló témája… Nagyon sok minden. -közöltem bevezetésképp, miközben szétteregettem az aktuális papírokat. Nagyjából már mindenki rám figyelt. Ez pár hónappal ezelőtt még zavarba hozott volna egy kicsit, de szerencsére megedződtem, és jó visszajelzéseket kaptam, így kezdtem elhinni, hogy nem csinálok nagyon hülyeséget.
Szerencsére a közösségért felelős tanárcsoport tagjai hozzám hasonlóan rugalmas és modern gondolkodású személyek voltak, így nem kellett tartanunk holmi régimódi akadékoskodásoktól, ezért is fejlődnek ilyen szépen a szakköreink és az általunk kínált szabadidős tevékenységek.
-Tehát, az őszi kirándulások… Jev, hogy állnak? -adtam át a szót az illetékesnek, miközben egy repülővé hajtogatott papírt küldtem felé a levegőben, ami az érdeklődő másodéves wampus-osok névsora volt, amit fogalmam sincs, ki nyomott a kezembe a mai nap folyamán.
Jev csillogó szemmel vezette fel az elképzeléseit a novemberre ütemezett kanadai kirándulás programjáról, és gyorsan megszavaztunk mindent úgy, ahogy a fiú megálmodott, és áldásomat adtam rá, hogy a két legalkalmasabbnak tartott ilvermorningos kis újságírómnak bérelt helye legyen a résztvevők között.
-A főzőszakkörről mit tudsz nyilatkozni? -Jev egy röpke pillanatig teljes értetlenségben meredt rám, de aztán kapcsolt.

Fáradt sóhajjal toltam el az irodámból a hálószobámba vezető, könyvespolcnak álcázott tolóajtót, és nemes egyszerűséggel kiejtettem a kezeimből mindent, amit épp fogtam, többek között egy mappányi, a gyerekek által írt próbacikket és egy nagy kötegnyi frissen kinyomtatott és katonás rendben zsineggel összekötött Ilvermorningot. Ezeket holnap a közös nagyirodában fogom kitenni, hogy minden tanár vehessen belőle egy példányt. Még mindig nem csitult a szerkesztőségi megbeszélésből emlékbe maradt zsibongás a fejemből, így gyorsan valami kikapcsoló elfoglaltság után néztem. Kitekintve a szobám kicsi, háromszög alakú ablakán megállapítottam, hogy bár borongós, eléggé sötétbe forduló kora este van, de éppen jó egy kellemes napzáró futásra.
Nekiláttam, hogy főzzek egy koffeinmentes kávét, hogy kapjak egy kis kamu-lendületet, eközben szórakozottan kikötöttem a nyakkendőmet, és elkezdtem a ruhásszekrényemben futócucc után kotorászni.
Lelöktem a kávét, magamra öltöttem a hideg időben jól bevált sportruháimat, és lefelé vettem az irányt.
(folytatódik a Parkban)

Mivel a felvételemkor pont egy indokolatlanul nagy helységet osztottak ki nekem, így elvállaltam, hogy az én dolgozószobámban történhetnek meg a tantárgyakon kívüli megbeszélések, azaz a szakkörökkel, közösségi élettel, programokkal kapcsolatos gyűlések. Általában heti szinten sor kerül ilyenre. Egy nagy ovális asztal, kényelmes székek és egy kávéfőző várják a kollégáimat, akár tanítás előtt, alatt vagy után robbanak be hozzám. Bár nem szokásom, de azért előfordul, hogy valamilyen oknál fogva diák(ok) is leülnek ide, ha valami diszkrétebb megbeszélnivaló merül fel. Az Ilvermorninggal viszont itt nem foglalkozom, arra a külön szerkesztőségi kisirodát használjuk.