Rylie Fuentes-Murphy

Helló, a nevem Rylie, 17 éves vagyok és az Ilvermorny Thunderbird házába tartozom, ahol hetedéves vagyok.


Teljes név: Rylie Fuentes-Murphy

Múlt, előtörténet:
Életem első éveit árvaházban töltöttem, és, mivel az USA két, egymástól igen távol eső intézményében voltunk ellátottak, talán soha nem is találkoztam voltam az egyik legkedvesebb testvéremmel, Alex-szel, ha nem ugyanaz a család fogadott volna bennünket örökbe.
Alex-szel pár hónap eltéréssel, három éves korunkban kerültünk Lorenzo Fuentes és Aldous Murphy otthonába. A két férfinek nyilvánvaló okokból kifolyólag nem lehetett saját gyermeke; viszont annyira szerették egymást, hogy egymás mellett szerették volna leélni az életüket és emellett egy népesebb családot is fel szerettek volna nevelni. Ez a kívánságuk anyagi okokba nem ütközött, mivel apa (Aldous) hatalmas vagyont örökölt előkelő családjától és magas rangú pozícióban dolgozott mind a muglik világában magánvállalkozóként, mind a MACUSA-n belül. Az Ilvermorny-hoz közel épített fel egy több hektáros területen egy lélegzetelállító, akár már kastélynak is beillő kúriát, ahol megannyi szoba, az udvaron pedig jacuzzi, repülőpálya és egyéb más szórakozási lehetőségek várták a kicsik beköltözését.
Így, apa és apuka (Lorenzo) a nyakukba vették a világot, hogy a különböző, varázshatalommal rendelkező árvaházakból gyermekeket fogadjanak örökbe. Minden évben legalább egyszer meglátogattak különböző intézményeket, és a Fuentes-Murphy-háztartás ebben az évben már tizenegy eltartott gyermeket számlált.
A legtöbben amerikaiak voltunk, de apuka spanyol származásának köszönhetően igen nagy számban voltak spanyol testvéreim is. Alex-en és rajtam kívül még Fuentes-Murphy volt Russell, az öt éves szuperzseni és ördögfióka, a legkisebb és mindnyájunk kedvence, Ned, a harmadéves Pukwudgie-s vérfarkas, Dustin, aki már végzett, és a MACUSA-ban dolgozott apa mellett, Constanza, aki a Beauxbatons-ba járt, de minden szünetben és nyáron is velünk lakott, Nikola és Noela, a kilenc éves ikrek, Sancho, aki az Ilvermorny helyett egy mugli sporttagozatos iskolába járt, mert minden álma volt, hogy híres olimpiai úszó legyen, Katerina, akit apa egy görög útja alkalmával fogadott örökbe és aki hat évesen már úgy játszott a zongorán, mint a legnagyobb művészek és Ruby, akinek még egy éve volt hátra, hogy elkezdje az Ilvermorny-t, de már most mestere volt a varázslatnak.
Szeretetben, jólétben, elfogadásban és kétnyelvű környezetben nevelkedtünk, amelynek köszönhetően mindannyian folyékonyan beszéltünk mind angolul, mind spanyolul. Apa és apuka is nagy gondot fordítottak ránk és a neveltetésünkre, de mivel apának mindig nagyon sok munkája volt, főleg apuka volt az, akivel közvetlenebb volt a viszonyunk; na meg természetesen a testvéreimmel alakult ki közöttünk egy olyan kötelék, ami elszakíthatatlan volt.
Apuka ezermester volt, autó- és seprűszerelő- és fejlesztő vállalkozása volt, így ugyancsak mindkét világban akadtak megrendelői és ügyfelei, viszont mivel az udvarban volt a műhelye, ahol munkálkodott, napközben is bizalommal fordulhattunk hozzá. Én pedig talán még gyakrabban is látogattam meg, mint a többiek.
Már amikor egészen kicsi voltam, és először tanultam spanyolul apukától, azonnal beleszerettem a nyelvbe, és ezután örökké a barna bőrű, és ragyogó fehér mosolyú vérfarkas után loholtam mindenhová. Gyakran szöktem be a műhelybe, és egy autó anyósüléséből kipillantgatva néztem, hogy mit csinál, és maguk a motorral közlekedő járművek is nagyon gyorsan elnyerték a tetszésemet.


Jellem:
Határozott vagyok, tudom, mit szeretnék, azt is, hogyan tudom elérni, és, ha valamit a fejembe veszek, képtelenség eltántorítani tőle. Hihetetlenül makacs és önfejű tudok lenni, illetve ami a szívemen, az a számon, még akkor is, ha a véleményem nem feltétlenül hízelgő, ugyanakkor az emberekért, akiket szeretek, tűzbe tudok menni. Két lábbal állok a földön, és legtöbbször racionálisan gondolkodom, azonban ha nagyon begurulok, dühből hirtelen és meggondolatlan döntéseket tudok hozni.


Érdeklődés, hobbik:
Gyerekkoromtól kezdve bolondultam bármiért, aminek köze volt motorokhoz, így, amikor tizenhatodik születésnapomra apukától megkaptam a saját motoromat, Susannát, egész nyáron át le sem lehetett vakarni róla, és a mai napig igyekszem a lehető legtöbb időt vele tölteni.
Apukától kaptam Seraphinát, a fényképezőgépemet is. Amikor másodévben beléptem az Ilvermorning szerkesztőségébe, és az akkori főszerkesztő, Polly meglátta a képeket, amiket még apuka régi fényképezőgépével csináltam, azonnal beléjük szeretett, és közölte, hogy nekem ezt kell csinálnom. Ő volt az első, aki megerősítette bennem, hogy nagyon jó képeket csinálok, és ugyan már addig is lelkesen fotóztam le mindent, amit csak megláttam, onnantól kezdve még komolyabban vettem a fényképészetet, és a tehetségem és a lelkesedésem hamarosan meg is hozta gyümölcsét az egyetlen tárgyban Susy óta, amit még az életemnél is jobban szerettem; az Ilvermorning szerkesztősége pedig a második otthonom lett.
Már amíg Julia nem lett a főszerkesztő. Másodévben együtt léptünk be az újságba, és akkor még riporterként tett hozzá az újság sikerességéhez. A kezdetektől volt közöttünk egy elég erős ellenszenv, de amikor ötödévben ő lett a főszerkesztő, és elkezdett zsarnoki módon ugráltatni mindenkit és parancsolgatni, én voltam az egyetlen, aki hangosan fejezte ki nemtetszését a módszerei ellen. Julia azonban ugyanolyan jól tudta, mint én, hogy nálam jobb fotóst nem talál az iskolában, így nem rúghatott ki; ezért aztán jegeltük a kapcsolatunkat és csak a legszükségesebb megbeszélnivalók ürügyén fordultunk egymáshoz.
Azonban az utolsó évre elhatároztam, hogy Julia ide vagy oda, az Ilvermorning szerkesztőségében eltöltött minden egyes percet élvezni fogom és kihasználom a végsőkig.


Kinézet:
Vér szerinti szüleimet soha nem ismertem, de tőlük örököltem mandulavágású szemeim és tejeskávészínű bőröm. Hosszú, hullámos, mogyoróbarna hajamba még harmadévben festettem rózsaszín csíkokat és azóta is nagy gondot fordítok rá, hogy a kinézetem ilyen téren ne változzon. Imádom a fekete, szűk, művészien megszaggatott nadrágokat, a feltűnő kiegészítőket és a bőrdzsekiket, ezen kívül kizárólag csak bakancsban járok, a kedvencem pedig egy virágokkal díszített darab. Seraphina nem hiányozhat a nyakamból, és imádok életképeket készíteni az iskoláról az Ilvermorning Életképek-rovatába, ami egyedül az én fennhatóságom alá tartozik.


Kifejtett részlet:
KATT!
- Várj, készíts még egyet, pont rosszkor nyeltem!
- Mégis mi a bánatért nyelsz te egyáltalán, miközben fotóznak?
- A koncepció szerint éppen egy fagylaltot eszem, tündérbogaram, és én fontosnak tartom, hogy a rólam készült képek ne csak ellenállhatatlanul szexisek legyenek, hanem hitelesek is!
Némán az égre emeltem a szemeim, és el kellett számolnom húszig, mielőtt annak a veszélye nélkül tudtam ismét a vigyorgó Zachary szemébe nézni, hogy betöröm azt a tökéletes vonalú orrát.
- Ez az utolsó, szépfiú, és pont nem fog érdekelni, ha most meg belemozdulsz! – emeltem a szememhez Rapphie-t, és amikor Zach immáron pontosan negyvenhetedik alkalommal felvett egy általa ellenállhatatlannak gondolt pózt, kiválasztottam a megfelelő beállításokat, és elsütöttem a felvételt.
KATT!
- Muti, muti, muti! – lépett oda mellém azonnal Zachary, azonban alighogy nyúlt volna a fényképezőgépem felé, egy vipera gyorsaságával olyan erősen rácsaptam a kezére, hogy felszisszenve vissza is rántotta azt. – Ezt meg most miért kellett? – méltatlankodott fennhangon, gyászos arckifejezéssel babusgatva az ütés nyomán kipirosodó bőrű kezét.
- Senki nem nyúlhat Rapphie-hoz – jelentettem ki egyszerűen, majd gyakorlott mozdulatokkal átpörgettem a képeket, amiket az elmúlt fél órában készítettem Zach-ről, ahogy fagyit eszik. – Ehhez mit szólsz? – mutattam felé a kamera képernyőjén megjelenő képet, majd miközben a fiú komolyan és tüzetesen szemügyre vette az általam ajánlott végső fotót, egy kanál fagyival jutalmaztam meg magam.
- Igen, ez szerintem jó lesz, jól kiemeli mind a szemem smaragd csillogását, mind a hosszú szempilláimat, mind az ellenállhatatlan mosolyomat, és látod azt a fejedelmi arcélt? – áradozott tulajdonképpen magáról Zachary, én pedig miután elfogyasztottam a jól megérdemelt fagyimat, és pont elegem lett a fiú megállíthatatlannak tűnő öntömjénezéséből, a kezébe nyomtam az üres fagyispoharat, és egészen egyszerűen a szemébe vakuztam.
Zach hátratántorodott egy lépést, majd káromkodva és sűrűn pislogva igyekezett megszabadulni a látóterében játszó káprázó fényektől, miközben én nyugodtan kivettem egy rózsaszín rágót a farzsebemből és a számba csúsztattam azt.
- Legközelebb egyszerűen csak közölhetnéd is, ha azt akarod, hogy menjek el – dörzsölgette még mindig a szemét bosszúsan Zach, én pedig felvont szemöldökkel néztem rá.
- Ha leállíthatatlannak tűntél volna, nem folyamodtam volna ehhez a megoldáshoz.
- A fagyim pedig… mégis mikor vetted el? – nézett le szomorúan az üres pohárra Zach, mire csak vigyorogva megrántottam a vállam.
Különleges érzékem volt ahhoz, hogy észrevétlenül vagy éppen egyenesben lenyúljak bárkitől bármit, és ezt olyan rendszerességgel használtam ki, hogy a velem a legtöbb időt töltők már észrevették és páran nehezményezték is; de ez engem a legkevésbé sem érdekelt, és különben is, mindig visszakapták a holmijukat; ha nem is mindig az eredeti állapotukban.
Mielőtt azonban Zachary még tovább lamentálhatott volna az általam kölcsönvett és elfogyasztott fagylaltja fölött, más teendője akadt.
- Zachary! Zachary! – harsant fel Charity hangja a hátunk mögül, és megfordulva láttam is, ahogy alakja kiválik a folyosókon örvénylő tömegből, Alex-szel szorosan a nyomában. – Mégis mit keresel itt, próbán kéne lenned! – förmedt rá a fiúra indulatosan Char, miközben mi Alex-szel elvégeztük az összesen ötvenhét lépésből felépülő, rituális kézfogásunkat.
- Fotósorozat készült rólam az Ilvermorning-ba – húzta ki magát önelégült mosollyal Zachary, mire felhorkantam, és azonnal pontosítottam.
- Julia a Hamlet-ben főbb szerepeket játszó színészekről szeretne látni egy-egy kisméretű képet az újságban, de arról szó sincsen, hogy Zachary Cooper két oldalas fotókollekcióját tervezzük megjelentetni! – förmedtem rá a fiúra, aki ellenállhatatlannak szánt mosollyal, félárbocra eresztett szemhéjakkal, kétségtelenül szexisnek gondolt pillantással nézett rám, de én csak unottan bámultam vissza rá.
- Pedig garantáltan magasabb lenne az olvasottságotok – kacsintott rám a fiú, mire keresztbe fontam a karjaimat, és határozottan Zach szemei közé néztem.
- Te egy egomán barom vagy – jelentettem ki egyszerűen, mire a fiú szemei elkerekedtek, Char, az örök békítő pedig kötelességének érezte közbelépni, mielőtt Zach elképesztően hatalmas egója további károkat szenvedett volna.
- Rendben, Rylie, köszönjük a fáradozásaidat, de sietnünk kell a próbára, különben nem fog összeállni a műsor – mosolygott rám bocsánatkérően Charity, majd határozottan megragadta Zachary karját, és erőszakosan és ellentmondást nem tűrően a színjátszókör terme felé kezdte el vonszolni az erősen ellenkező és hangosan méltatlankodó fiút.
- Eres brillante, hermana! – kiáltottam még a nyomukban lélegzetelállítóan csinos, fehér alapon cseresznyemintás egyberuhában és hófehér balettcipőben siető Alex után, aki futtában visszafordulva felém, kuncogva formázott az ujjaiból szívet, pontosan akkor, amikor én is ezt tettem, és vidoran kacsintva dobtam neki egy puszit.