Konyha

Épp a fülig lisztes Tommynak segítettem megkötni a kötényét, amikor Ruby kamerájával találtam szembe magam.
-Mivel Jevet jelenleg elrabolták a szakkörvezetői teendők, hozzád fordulok, Frank, mint másik kulcsfontosságú szervezőhöz, a Gasztronómia Napjával kapcsolatban. Össze tudnád foglalni, kérlek, hogy mi is lesz ennek a lényege, azok számára, akik még nem ismerték meg tavaly a rendezvényt? -cinkosan rámkacsintott a készülék mögül, én pedig egy udvarias biccentéssel jeleztem, hogy persze. Bár pont azért jöttünk, hogy ne én beszéljek, hanem a főszervező, de nem bántam, hiszen legalább a díszlet passzol a témához.
-Igen, tehát… dőltem neki kissé a konyhapultnak, így utat engedve a kamerának, hogy mutassa a háttérben folyó káoszt is. -A lényeg, hogy… -valahogy már kicsit fáradt voltam ehhez az egészhez, és nem jöttek a számra a szavak. A lány egy ideig igyekezett visszafojtani a kuncogást, ahogy nézte a kínlódásomat és az idegfeszítő gesztikulálásaimat, amik segítségével kerestem a megfelelő szavakat, végül mindkettőnkből vad nevetés buggyant ki, és inkább leállította a felvételt.
-Oké, tehát. -krákogtam egyet, miután kellően kiröhögtük egymást. -Bocsi. Mindjárt összáll a kép, és remélhetőleg tudok majd négy összefüggő mondatot alkotni.
-Mehet?
-Igen.
-Csapó kettő!
-De várj, akkor nem kez…
-Majd úgy vágjuk! -legyintett. -Kezdheted.
-Mi is volt a kérdés? -kezdett ismét elszállni a komolyságunk.
-Frank, te aztán csúcsformában vagy ma! -hirtelen a röhögéstől fuldokló Jev csapott hátba, mivel épp mögöttünk ment el, és szemtanúja volt az egyébként nem ritkán előforduló bakiparádénak.
-Na, most már tényleg! Ötkor össze kell ülnünk vágni! -szólt közbe Ruby, aki szegényem ismét abba az abszurd szituációba csöppent, hogy a komolytalan felnőttek (értsd: én és Jev) miatt átmeneti technikai problémák akadtak. -Csapó három! A Gasztronómia Napjának lényegét!
A szemem sarkából láttam Jevet, ahogy távoztában még nagyon odaküldene nekünk valami poént, ami harmadszorra bojkottálta volna a meginterjúvolásomat, de aztán uralkodott magán, és ment a dolgára.
-Tehát, ennek a napnak az lesz a lényege, hogy megismerkedjenek a diákok a különböző nemzetek és kultúrák főztjével, konyhai szokásaival. Szabadon kóstolható lesz rengeteg tipikus fogás, ezek a földrészeknek megfelelően csoportosítva, külön standokon lesznek elhelyezve. Az ételek gyártását a Főzőszakkör tagjaira bíztuk, akik már, mint látható a háttérben, aktivizálták is magukat, gőzerővel sütnek-főznek. Ők is fogják kínálni a látogatóknak a kóstolókat, és természetesen lehet majd kérdezni, ugyanis tervünk, hogy a nagy nap előtt az alkotókkal átbeszéjük, mi miből és hogyan készült, illetve az adott kultúráról is tartunk egy kis fejtágítást, és remélhetőleg majd továbbadódnak az infók, így mindenki megtudhat legalább egy-két érdekes apróságot a nap folyamán. Érdemes is lesz majd üzletelgetni a tudással, mert különböző feladatok formájában ezt be lehet majd mutatni, amivel jutalmat is lehet szerezni. Szerintem mindenkinek, kortól függetlenül érdemes lesz benéznie pénteken a rendezvényterembe, mert a programkínálatot úgy állítjuk össze, hogy mindenki találjon magának megfelelő elfoglaltságot a kóstolgatáson kívül is. -zártam le egy szerény mosollyal arövid összefoglalót. Szerencsére kicsit bemelegedtem a dologba, így egész kulturáltra sikerült a mondandóm, és egyszer sem támadt röhögőgörcsöm. Ruby lelkesen bólogatott, de máris visszadobta a labdát egy újabb kérdés formájában:
-Mit kell értenünk az egyéb elfoglaltságokon, milyen kiegészítő programokkal készültök még?
-Idén szeretnénk több figyelmet fordítani azokra, akiknek speciális étkezési igényeik vannak, így mindenféle mentes dolgokkal is meg fogják lepni a látogatókat Jev haladó csoportjának ifjú szakácsai. Ezzel kapcsolatosan lesz kötetlen beszélgetés egy szakértővel, illetve a mágikus konyha legmodernebb vívmányait és technikáit fogja ismertetni a varázsvilág kedvenc séfje, Samuel Krieger, aki személyesen fog nekünk egy rövid előadást tartani. Azt hiszem, ez a tanárokat is a környékre fogja vonzani, hiszen mindenki ismeri Samuel nevét, aki valaha keresett mágikus receptet vagy nézett főzőműsort valamelyik tévécsatornán. -mosolyogtam a kamerába, és időközben rajtam is eluralkodott az őszinte izgatottság, amit eddig a fáradtságom akadályozott, de már túlléptem a holtponton. -Ja, és ne feledkezzünk meg a nap zárására tervezett meglepetés-koncertről sem! -itt Ruby szégyellősen elvigyorodott a kamera mögött, hiszen Ő azon kevesek közé tartozik, aki beavatott, és tudja, hogy nem más, mint a Fogszakkör lesz a meglepi, aminek a frontemberével, Malkiellel egy párt alkotnak.
-Ez aztán nem semmi egy felhozatal! Én is amatőr konyhatündérként nagy rajongója vagyok Samuelnek, akinek aztán tényleg senki nem tud újat mutatni a varázslattal felturbózott sütés-főzés terén! Kíváncsian várom a beszámolóját! Na meg a koncertet is, hiszen már egész széles a paletta az iskolai együttesekből! -hangjából kicsengett egy leheletnyi kis mesterkéltség, ugyanis elég egyértelmű volt egy hozzáértőnek, hogy a Fogszakkör képviseli a legmagasabb színvonalat.
-Még egy utolsó kérdést, ha megengeded: Hogy áll jelenleg a kettévált főzőklub sorsa? Toboroztok még új tagokat, vagy így is teltház van?
-Hát, sajnos a kettéválasztás szükséges volt, és még így is azt kell, hogy mondjuk Jevvel, hogy a tankonyha befogadóképességének határát feszegetjük minden alkalommal. Bár Jev a szakkörvezető, gyakran engem is megtalálhattok itt felügyelni és besegíteni. Különösen a kezdőknél van erre szükség, nehogy baleset vagy túl nagy kudarc érje a séfpalántákat. De a konyha jelenlegi állapota is magáért beszél… -mutattam körbe, és Ruby is forgolódott egy kicsit, hogy látszódjon az a kisebb bolondokháza, ami kibontakozott a környéken.
-Tehát legnagyobb bánatunkra nem tudjuk azt mondani, hogy szeretettel várunk új tagokat, pontosabban várnánk, csak egyelőre nincs több kapacitás. De amint üresedés lesz, természetesen meghirdetjük a lehetőséget ismét! Ja, és belépés csak kötényben, amit mindenki, még a mi Jev Mesterünk is betart, csak nekem nem sikerül néha… - gyorsan magamra kanyarítottam az egyik közeli sütő fogantyújára akasztott gazdátlan darabot, eltakarva a szokásos nyakkendő-zakó kombómat. Ruby itt a felvétel befejezéseként még utoljára belekomponálta a képbe az őrülten fel-alá futkosó Jevet, és leállította a videót.
-Príma lesz, én úgy érzem! -közölte vad lelkesedéssel, és még gyorsan a gépén visszapörgetett anyagból kinézett pár időpontot, lefirkantotta őket egy kis noteszba, majd zúztunk is tovább az Ilvermorning saját irodájába, hogy nekiessünk a heti vlog összevágásának.

Szeptember közepe lévén most sem maradhatott el a Gasztronómia Napja, ami elsőre egy nagy múlttal rendelkező hagyománynak hangozhat, de valójában az én kreatívkodásom eredménye, és most fogjuk másodszorra megrendezni az Ilvermornyban. A tavalyi nagy sikernek örvendett, de tanulságos is volt, és az akkori hibákat igyekeztünk minél hatékonyabban kiküszöbölni a többi, programokért és szociális életért felelős kollégával (elsősorban Frankkel, aki valahonnan még erre is merített energiát?). Pár napunk maradt, és az Ilvermorning is rárepült a témára, mind a papíralapú, mind az online verzió. Az esemény előtti két szakkört is teljesen már a készülődésre szenteltük, és a haladókkal egészen hajmeresztő dolgokra vetemedtünk: Öt, egyenként negyven szeletes és három különböző ízű giga-torta sütésébe ugrottunk fejest, illetve az összes kontinens kulináris szokásait igyekeztünk képviseltetni a kóstolható étkek között.
-Jev, mi az az üvegtészta? -kérdezte teljesen ártatlanul Max. Az ízig-vérig new yorki fiúcska elkerekedett szemekkel betűzgette a papírfecnikre firkantott tervezeteim egyikét, ami az ázsiai konyhával kapcsolatos ötleteimet tartalmazta.
-Nem üvegből van… -ráztam le gyorsan egy sokatmondó mosollyal, mert nem volt se időm elmagyarázni, se tippem, hogy miből is készül pontosan a kérdezett étel. Sietnem kellett a következő pulthoz, ahol épp két harmadéves fiú hevesen vitatkozott egy igen nehezen felszeletelhető kínai kel felett, és túl nagynak ítéltem a kést, amivel vágni készültek, így idejében megakadályoztam az esetleges vérfolyást.
-Lányok, rátok bízhatom a piskóta befejezését, ugye? -rikkantottam a helység másik végében épp tojáshabot verő Lilynek és Marisának. A mai társaság talán két legmegbízhatóbb ifjú hölgye magabiztosan bólogatott felém, így megnyugodva pipáltam ki még egy ellenőrizendő dolgot a képzeletbeli listámról.
Nem igazán volt világos számomra, hogy hogyan került Ruby a tankonyhába, ahova csak tanároknak és dolgozóknak van belépése. Az Ilvermorning videoblogos változatát képviselő lány a szokásos pörgősségével, a videkameráját hol maga felé, hol a konyhán sürgölődők felé fordította, és elkezdett egy bejelentkezést felvenni. Mire észbe kaptam, és belekérdeztem (ordibáltam) volna a felvételébe, hogy úgy mégis hogyan jutott be, megjelent Frank. Csakhogy abban a pillanatban, mikor belépett, máris valamit sürgősen meg kellett kérdeznie tőle a harmadéves Jimnek, aki sosem volt biztos magában, meg abban sem, hogy egyáltalán miért szeretne megtanulni főzni, így folyton aggodalmaskodó kérdésekkel fordult hol felém, hol egy másik, tapasztaltabb résztvevőhöz, így nem éppen a legragyogóbb kis tehetségem volt. Franknek máris át kellett vennie tőle egy nagy tálnyi olvasztott csokit, amit az utolsó pillanatban mentett meg az odaégetéstől, és heves, gyakorlott mozdulatokkal  keverte, hogy ne csomósodjon össze az egyik gigatortára szánt máz.
-Hali, Jev, bocsánat, hogy így berontottunk, csak Rubynak sürgősen valami anyag kellett, mert minden kedden új videoanyagot kell feltölteni, tudod… -szabadkozott Frank. -De ha most nagyon rosszkor jöttünk, és bármelyik pillanatban felrobbanhat a konyha, már itt sem vagyunk.
-Mikor volt olyan, hogy nem tartom kézben a dolgokat? -vigyorogtam rá, majd színpadiasan körbemutatattam, hogy csináljanak, amit akarnak.
-Na jó, ezt újra kell kezdeni, mert nem lehet hallani semmit… -motyogta Ruby, ahogy gyakorlott mozdulatokkal visszapörgette az első, elrontott felvételét, majd gyorsan kitörölte, és újrakezdte. -Üdv mindenkinek, ez itt az Ilvermorning Heti Vlog, Ruby Hunter vagyok. A mai videóban szeretném megismertetni veletek  a jövő heti Gasztronómia Napját, pontosabban az arra történő készülődést a mi egyetlen Jevünk és a főzőszakkörének jóvoltából! -itt felém fordította a készüléket, és pont eléggé szalonképes helyzetben voltam ahhoz, hogy vigyorogva odaintegessek, és felémutassak egy nagy serpenyőnyi csodaszép, friss lazacot, amik majd kis darabkákban szusi-töltelékekként fogják végezni. A lány továbbra is rám irányította a figyelmet, ugyanis ismét kérdésekkel kezdtek bombázni a kis szakácsok.
-Jev, ebből csinálunk majd macaronokat? -sietett oda izgatottan Maggie, kezében egy kis üstnyi keményre vert tojásfehérjével.
-Hát… -zavartan a hajamba túrtam. -Tudod, Maggie, a macaron egy nagyon nehéz sütemény. Én úgy gondoltam, hogy majd később avatnálak bele Titeket a fortélyaiba, de nagyon jól gondoltad, valóban egy csomó tojásfehérje kell hozzá. De könnyen el lehet rontani, és nem szeretném, ha sokan kudarcként élnétek meg. Eljön majd annak is az ideje! Inkább segíts Marisáéknak a piskótával, lehet, hogy náluk is elkél egy kis tojáshab. -irányítottam tovább.
-Jev, mennyire vagy most interjúadós állapotban? -kérdezte ártatlan mosollyal a lány.
-Hát, tudod, Ruby, most nem igazán, de átadom a szót Franknek, akit, ha jól látom ismét elrabolt Jim, aki sosem fogy ki a kérdésekből, de egészen biztosan szívesen nyilatkozik majd a nevemben utána! -irányítottam át, és hála a jó reflexeimnek, épp sikerült megakadályoznom egy hatalmas üvegnyi olajbogyó kiborulását, amit a valahova sebesen robogó Patrick lökött föl.

-Hé, Frank, bontsd már ki nekem légyszi ezt… -hümmögte Jev, mivel az összes végtagja már használatban volt, sőt még a fogai között is egy fakanalat tartott, amíg felém nyújtotta, majdhogynem dobta a befőttesüveget, ami szárított paradicsomdarabkákat rejtett.
Jevgenyij Chekov alighanem az iskola egyik legikonikusabb tanára. Ebben mindegyik főzőszakköri résztvevő mélységesen egyetértett, legalábbis a teljesen ámulatba ejtett gyerekarcokról ezt lehetett leolvasni. Ő ugyanis nem mást vállalt el, minthogy az idei tanév első főzőszakkörét megtartsa olyan létszám mellett, amire még sosem volt példa. Harmadtól hetedévig mindenféle korú fiúk és lányok futkostak, kevertek, kóstoltak, trutymóztak mindenfelé, ameddig a tankonyha tartott, vagy épp a szakkörvezetőn csüngtek a tekintetükkel. Jev a pizzasütés rejtelmeibe vezeti be a csemetéket, így ez a nap a kelt tésztáról, a paradicsomszószokról és az egyéb feltétekről szólt. Az élesztős tésztagombócok békésen nődögéltek a gondosan felcímkézett tálakban, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy kinek a műve a végeredmény.
-Jev bácsi, ez miért nem sűrűsö…
-Hányszor mondjam már, Hannah, hogy nem vagyok bácsi! -legyintett felé játékosan egy konyharuhával. -Azonnal megyek, és megnézem. Elég nagy lángon megy alatta a tűzhely? -a harmadéves lányka lobogó köténnyel futott tovább, hogy tökéletesítse a még mindig makacsul híg pürét.
Végtelen nyugalommal hordoztam végig a tekintetem a műhelyben uralkodó káoszon, ami valójában csak annak káosz, aki nincs hozzászokva x darab különböző korú és személyiségű, ám egyformán lelkes gyerek nyüzsgéséhez. Olykor már előfordult, hogy Jev megkért, segítsek be a felügyeletben, mert állítása szerint huszonöt felé még tud figyelni, de ha a létszám huszonhat vagy több, akkor a biztonság kedvéért segítséget kér, hiszen a konyha nem éppen egy veszélytelen hely, még a mágiával felturbózott változat sem. A diákok fokozatosan megszokták, hogy én is ugyanúgy konyítok a főzőcskéhez, mint imádott Jev bácsijuk, így néhányan már felém is fordultak kérdéseikkel.
A nem kevés izommunka hatására kinyitott üveget letettem a pult egy olyan pontjára, ami még nem volt zsúfolásig pakolva pizza-alkatrészekkel. (Ja igen, nem tagadhatom, hogy pár évet dolgoztam a mugli vendéglátásban, hiszen még mindig nem jön ösztönből az, hogy pálcával segítsek magamon holmi befőttek kinyitásánál…) Jev hamarosan vissza is tért, egyik kesztyűbe bújtatott kezében egy kis híján szénné égetett fazéknyi valamivel, a másikban egy borsszóróval. Az edény elrontott tartalmát egy diszkrét pillanat erejéig felém mutatta, majd egy sokatmondó, cinkos pilantást váltottunk, és egy pálcaintéssel el is tüntette azt. Gyorsan végigmérte a szorgoskodó gyerekeket, majd mikor meggyőződött róla, hogy senkinek semmi kínja, mindenki teszi a dolgát, sóhajtva engedett egy pohár vizet magának, és fáradtan nekitámaszkodott a gigantikus hűtőszekrény ajtajának.  
-Hát ez nem semmi. -lehelte a sok hangos beszédtől kissé rekedten két korty között. -Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyien érdeklődni fognak. És nem úgy tűnnek, mint akik lemorzsolódnának.
-Túl jól csinálod, ez van. -vontam vállat egy féloldalas mosollyal. -Arra nem gondoltál, hogy a miniket szétválasszuk a nagyobbaktól?
-Hát, van benne vala… Louis, ugye nem kell még egyszer szólnom a kezek tisztasága miatt?! -kiabált keresztül a konyhán egy megszeppent kisfiúnak -Igen, szóval lehet, hogy fel kéne vetni következő megbeszélésen. Csak rajtad kívül nem ismerek mást, aki életképesen tudná ezt vezetni, és Neked így s épp ötször annyi munkád van, mint ami normális lenne. -közölte aggályait.
-Holnapra úgyis egy referálót összehívok, mert vannak megbeszélnivalók. Ez a tanévkezdés egy őrület, akárhogy is nézzük… -amíg ezt mondtam, ismét égett szag csapta meg az orromat, és a forrása pont az a sütő volt, ami előtt álltam. Gyorsan kinyitottam, és egy pálcamozdulattal kilebegtettem az utolsó előtti pillanatban megmentett pizzát, ami egyébként Jev mintapéldánya volt, de szegény már erről is megfeledkezett, annyi minden másra kellett figyelni.
-Nem tudom mi van velem, de zuhanórepülésben csökken az általam bemutatott mintakaják minősége… -rázta a fejét lemondóan az illetékes.
-Ne aggódj, legalább látják, hogy Te sem vagy tökéletes. -javasoltam vidáman, miközben lesöpörtem az ingemről a lisztfoltokat, merthogy anélkül siettem az irodámból ide, hogy valami szalonképesebb ruhára cseréltem volna.

Alapesetben egy diákoktól elzárt rész, ahol a szakácsok szinte éjjel-nappal azon dolgoznak, hogy kielégítő, teljes ellátást kapjanak a tanulók. Egy része azonban úgynevezett tanulókonyha, ahol a főzőklub tagjai alkothatnak a szakkör ideje alatt.